2015. július 20., hétfő

2. Fejezet

2. Fejezet 

"Ne félj! - Már úgy is mindegy. - mosolygott."

Csak pár nap telt el azóta, hogy idekerültem azzal a kis furgonnal érkezve, amivel még jó pár társam is. Lindával voltam legfőképp, és bátran kijelenthetem, hogy barátnőmnek tekintem a nyurga, hosszú hajú lányt. A mai nap ugyanúgy kezdődött, mint az az előttiek. A sablonos csengőóra hangja reggel  hétkor kegyetlenül ébreszteni kezdett, aminek hallatán nyomban felültem az ágyban. a másik ágyban Linda még nagyokat horkolva aludta az igazak álmát, szemét sem rebbentve az ébresztésre. Így lassan odalopakodtam hozzá, majd lendületesen meglöktem. Talán túl erősen is, mivel barátnőm nemes egyszerűséggel ledőlt az ágyról. Mérgesen nézett fel rám, a haja borzosan, szemei alatt óriási karikák terültek el. Megpróbált feltápászkodni, kevés sikerrel, kinyújtotta a kezét felém azzal a célzással, hogy segítsek neki felállni. Megfogtam a kézfejét, majd felrántottam magam mellé.
- Jobb reggelt. - köszönt sóhajtva.
- Ma mit fogunk csinálni? - kérdeztem kíváncsian.
- Mivel ma nincsenek óráink, ezért azt amit akarunk. - magyarázta. - Vagyis nem teljesen, mivel Colin szülinapját halasztották péntek estére, azaz mára.
Erről teljesen megfeledkeztem. Amióta itt vagyok, nem nagyon barátkoztam senki mással Lindán kívül, csak pár lánnyal akik érdeklődtek hogy érzem itt magam. Olyan buliba vagyok hivatásos, akinek az ünnepeltjét nem is ismerem. Érdekes lesz ez a buli. Colin nagyon csendes, és látszatra visszahúzódó, de többen is említették, hogy társaságban, vagy kisebb baráti körben általában feloldódik. Ezt még nem tapasztaltam élőben, de remélem, hogy ma este sor kerül rá. Nem tudom hol rendezhetnénk meg egy ilyen stílusú rendezvényt, amikor ez egy iskola, és mindenhol felügyelő tanárok járőröznek , de gondolom mivel itt Colin egy elég fontos ember, bár számomra azt még homály fedi miért, de biztos megoldják, hogy legyen egy normális szülinapja. Eközben már Linda rég fel volt öltözve, és engem siettetett, hogy odaérjünk reggelire. Mikor végre magamra kaptam valami átlagosat, elindulhattunk az udvarra, a reggelizőasztalok felé. Érdekes, hogy a megszokott asztalnál csak Colin ült, aki éppen a távolba meredve gondolkodott.
- Hát te meg? Hogy hogy egyedül? - kérdezte meglepetten Linda megállva előtte.
- A többiek ma nem reggeliznek, azt mondták van valami fontosabb dolguk. - mondta végigmérve mindkettőnket. Mintha megállt volna az ütő Lindában, kikerekedett szemekkel nézett Colinra majd rám, majd vissza az ülő fiúra, majd rám. Se szó, se beszéd pillanatokon belül futásnak eredt egyenesen a  bejárat felé, közben visszakiabált.
- Maradj itt 34-es! - és az alakja el is tűnt a nagy kétszárnyú ajtónál. Meg sem hallva a kérését, automatikusan Linda nyomába eredtem.
- Úgy hallottam, itt kell maradnod,34-es. - Colin mély, tekintélyt parancsoló hangja csendült fel a hátamnál, kifejezetten kihangsúlyozta a számozásomat. Vajon szeretné hogy itt maradjak? Vagy csak Lindának akart jót? Megfordultam, majd megilletődve ültem le vele szemben.  Pár percig ültünk így csendben, majd hirtelen megszólalt.
- Minden évben azt hiszik, nem jövök rá. - mosolygott a távolba.
Tehát Colin tudja, hogy mindannyian az estére készülnek, az Ő bulijára. Ebben a kínos helyzetben nem tudtam nagyon mit válaszolni.
- Csak örömet szeretnének okozni neked. - néztem rá. - Amíg a családoddal voltál, biztos velük is ünnepeltél. - mosolyogtam bátorítóan.
Rám nézett, majd szó nélkül felállt, és a kertek felé indult meg, otthagyva engem.
Hirtelen rám tört valami frusztráló érzés, azt hiszem a lelkiismeretem. Nem tudom mi rossz volt abban a pár mondatban amit mondtam, de nem is tudtam végig gondolni, Linda szinte a nyakamba ugrott.
- Bocsi hogy itt hagytalak, de teljesen kiment a fejemből hogy megbeszélés van a bulival kapcsolatban, és valakinek le kellett foglalni a szülinapost. - mondta kifújva a levegőt. - Minden rendben ment?
- Hát ami azt illeti, nem. - mondtam még mindig a mondataimon agyalva.
- Mi történt? 
- Felhoztam, hogy anno biztos ünnepelt a családjával is. - közöltem, még mindig mit sem sejtve.
A velem szemben álló lány pár percig csak nézett rám, majd végre valahára kibökött egy szót a száján.
- Úristen. - Te még nem is tudod Colin múltját - közölte.
- Úgy volt hogy senki nem tudja senkiét, vagy most akkor mi is van itt? - kezdtem egyre gyanakvóbb lenni.
- Ezt majd ráér később elmagyaráznom. Colinnak nem volt családja.
Ekkor kaptam észbe, hogy mit is mondtam igazából a fiúnak, és Ő mit érezhetett. Bár az most semmi, ahhoz képest Én mit érzek ebben a minutumban.
- Azonnal meg kell keresnem. - indultam el a kert felé, ahogyan Ő tette, azonban Linda elkapta a karom.
- Rose, állj le. - Colin nagyon tűzrőlpattant, hagynod kell hogy lenyugodjon. - mondta még mindig a karomat szorítva.
- Honnan is tudhatnád? - mondtam lekezelően.
Felnyújtotta a kézfejét, amin öt helyett négy ujj volt látható.
- Ezt Colin csinálta. Mindennek az elején összevesztünk, Ő pedig be volt drogozva, és nem tudta mit csinál...vagy is remélem nem volt tudatánál. - nevetett fel kínosan.
Tovább méregettem barátnőm megcsonkított kézfejét, majd hirtelen elkaptam róla a tekintetem. 
- Akkor éjfélkor a Haláltéren, lányok! - szólt oda nekünk Countrey, az egyik főszervező.
- Mi is az a Haláltér? 
- Ott lesz megrendezve a parti. - mondta. - Nem akarsz enni valamit? Farkaséhes vagyok. - simogatta a hasát Linda.
Amíg szobatársam szendvicset csinált magának, én egy almát ettem. Végre leüt mellém, és beszélgethettünk a buliról.
- És kik lesznek ott? - érdeklődtem.
- Velünk egy idősek.  - mosolygott.
- Szerintem menjünk fel a szobánkba, ott majd elütjük a maradék pár órát, már nem sok kell. Így hát felbaktattunk a rozoga csigalépcsőn a szobánkig. Hanyatt dőltem az ágyamon, Linda pedig egy könyvet olvasott hason fekve az ágyán. 
...Valaki nagyon erősen rázza a vállam...először foltokban láttam, majd a szemem hozzászokott a sötéthez, így tudtam megállapítani hogy este van, és a  felettem álló lány bizony Linda volt.
- Rose! Ébredj, már háromnegyed van! - szólt.
- Már fel vagyok öltözve, így feküdtem le. - közöltem kómásan.
- Így biztos hogy nem jöhetsz. - nézett szigorúan.
- Mi? Mi bajod a farmer-pulcsi kombóval? - kérdeztem felháborodottan.
- Buliba jössz, nem könyvtárba, okos! - szólta le a magamon viselt szürke nadrágot, és kék pólót.
Linda a szekrényében keresgélt, én pedig el kezdtem leöltözni. A barátnőm által kitalált szett pedig elég kihívó volt, normális esetben sosem vettem volna fel egy ilyet. Bár, ebben nem lehetek olyan biztos, a múltamat még mindig nem ismertem. Néhány perc múlva már a folyosókon bujkáltunk a felügyelők elől. A miniszoknya amit Linda adott rám, kifejezetten illett a feszülős toppal összeállítva, de még így is inkább jöttem volna farmerban és egy pólóban. Az előttem sétáló lány persze gyönyörű volt, a fekete ruhájában. 
- Honnan vannak neked ilyen ruháid? 
- A tanáriból, mindig összeszedik az érkező diákoktól azokat a ruhadarabokat, amik "nem megfelelőek iskolai viseletre." - utánozta kimérten Giselle hangját, amitől nem bírtam visszatartani a nevetést.
- Maradj csöndben, mindjárt ott vagyunk! - csitítgatott mosolyogva.
Leértünk az udvarra, ahol hűvös levegő fogadott. Kicsit izgultam, és izgatott is lettem hirtelen. Linda a kastély hátához invitált, ott pedig alaposan körülnézett jobb, majd bal oldalon is, hogy megbizonyosodjon, nem követett minket senki. Ez után a füvet pásztázta szemeivel.
- Mit keresel?
- Megvan! - suttogott örömteljesen. - Megfogta a kis kampót, és maga felé kezdte húzni. Hirtelen megnyílt egy kis ajtó a földből. Linda hátranézett, és a reakciómat figyelte. Először kissé meglepődtem, ezt biztos nem gondoltam volna. Barátnőm már bent is volt a föld alatti teremben, így én is utána ugrottam. Á, szóval ez a haláltér. Az óriási teremben ócska fotelek, és kanapék voltak, a sarokban poros bobozok, amin fiatalok ültek, beszélgettek. Az ételt valószínűleg a konyháról vették el, hiszen máshonnan nem is lehetne élelmet beszerezni. Leültem a kanapéra, és mint mindenki, vártunk Colinra. Hirtelen a kis bejárat újból megnyílt, és belépett rajta az ünnepelt. Haja kócosan össze-vissza állt, egy fekete pólót viselt, és egy sötétszürke farmert, a lábán koszos bakancs volt. Elkezdték a köszöntéseket, mindenki egyenként ment oda hozzá, puszival, öleléssel üdvözölve. Én még mindig a kanapén néztem a történéseket, mindenki csacsogott, valakik éppen kisebb csoportban mentek rá gyújtani, mások pedig drogot, és más szert vettek a dílertől. Az utóbbi emberek közé tartozott Linda is, aki éppen megindult volna felém, de Colin hirtelen az útjába állt. Kérdezett tőle egy két dolgot, majd mintha semmi nem történt volna leült, pár vele egy idős lányhoz és beszélgetésbe kezdett.
- Kérsz? - kérdezte Linda hozzám érve, majd nekem nyújtotta a kis zacskót.
- Nem, köszi. - válaszoltam.
Megrántotta a vállát, majd leült mellém a kanapéra.
Nem tudom mennyi idő telhetett így el, de az áram elment, a villanyok fénye elsötétült. Hangos riasztó szólalt meg az egész teremben. De nem abból a teremből jött, ahol éppen egy csapat tini várakozott, hanem a kastélyból. Egymásra néztünk mindannyian, majd mindenki azonnal pakolni kezdett. A megmaradt ételt egy kis szekrénybe dobálták, és a többi tárgyat is igyekeztek elrejteni. Oda fordultam hogy Lindára nézzek, de szobatársamnak már hűlt helye volt. Fel álltam hogy megkeressem az egyetlen társamat itt, de sehol sem láttam. Váratlanul hátulról egy kéz erősen megfogott,  szorítása égette a vállam.Magához fordított.
- Elkaptak, most el kell bújnunk, és neked minél hamarabb visszaérni a hálószobádba. - Mondatait alig lehetett kivenni a hadarástól. - Kövess. - szólt, majd az ajtó felé nézett. Az utolsó ember is elhagyta  a Halálteret. Ő mászott ki elsőnek, majd utána én. A kastély hátsó falához simult, majd intett hogy menjek mellé. Pár percig álltunk így ziláltan, levegőért kapkodtam.
- Mi történik? - kérdeztem két sebes levegő vétel között.
- Ne félj! - már úgy is mindegy. - mosolygott.
A következő öt percben lépések hangját hallottuk. A szívem egyre hevesebben dobogott, nem tudtam mi folyik itt. Azt mutogatta, hogy a Kastély jobb fala mellett sűrű bokrok vannak, ott elmehetünk a bejárathoz, és feljuthatunk a szobánkba. Így is tettünk. Előre engedett, a bokrok között guggolva haladtam, majd amikor kirajzolódott előttem a kétszárnyú bejárati ajtó, kissé megnyugodtam. Hátranéztem, Ő pedig figyelve, hogy ne csapjon nagy zajt, közlekedett a növények között. Elfutottunk a bejárati ajtóig, majd fel a lépcsőn.  Itt elváltak útjaink, neki az ellenkező irányba volt a szobája.
- Várj! - szóltam utána. - Boldog Szülinapot. - mondtam.
Elmosolyodott, ezek után pedig megfordult, és a folyosó felé vette az irányt. Én is így tettem. Miután beértem a szobámba, és tudatosult bennem a tény, hogy Linda nincs a helyiségben, leültem az ágyamra. Soha nem gondoltam volna, hogy azt követően, amit mondtam Colinnak, Ő fog megmenteni. El sem tudom képzelni, mi várhat most azokra akiknek nem sikerült elszökniük. Egy biztos. Köszönettel tartozom Neki.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése